Minimum Viable Product / MVP

Az MVP a termékfejlesztés egyik fontos állomása: egy már épp piacra vihető funkcionalitású verziót jelent.

Legfontosabb kapcsolódó témák

Brief Arculat / Corporate identity Reklám

Az MVP – azaz angolul Minimum Viable Product – létrehozása az egyik legfontosabb mérföldkő lehet cégünk termékének, szolgáltatásának fejlesztésében: a korábbi kutatást, tervezést követően ez már egy olyan épkézláb, működő, ám messze nem teljes funkcionalitású termék kifejlesztését jelenti, mely már használható és értékteremtő – így akár értékesíthető – is felhasználóink számára.

Azaz az MVP lesz az igazi próba: visszaigazolja-e a termék a korábbi piackutatásunk megállapításait, valóban működik-e az az ötlet, melynek megvalósításába belefogtunk? Az MVP publikálásától azonban ennél is többet kaphatunk: folyamatos visszajelzést igazi felhasználóktól, mely alapján felülbírálhatjuk korábbi terveinket, javíthatunk a termék funkcionalitásán, megjelenésén, designján

Az MVP alkalmazása szorosan kapcsolódik a Lean szemlélet és részben a Design Thinking módszertan alkalmazásához (sőt gyakran a közösségi finanszírozás is hasonló alapelveket követ). 

Ugyanakkor azt is látni kell, hogy minél komplexebb termék megvalósításába vágtunk bele, annál nehezebben fogunk egy már működő, ugyanakkor még nem végzetesen drágán kifejleszthető prototípussal előrukkolni – erre a megoldást a minél korlátozottabb, csak a leglényegesebb majdani funkciót megjelenítő MVP megtervezése jelentheti.

Utoljára szerkesztve: 2023. október 24.

Kapcsolódó témák



Utoljára megtekintett fogalmak

Kapcsolódó dokumentum letöltése

LOREM IPSUM
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit, sed diam nonummy nibh euismod tincidunt ut laoreet dolore magna aliquam erat volutpat. Ut wisi enim ad minim veniam, quis nostrud exerci tation ullamcorper suscipit lobortis nisl ut aliquip ex.

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal.
Hivatalos állásfoglalásért mindig forduljon az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szüksége a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!