Polgári jogi jogérvényesítés (szerzői jogok)

Szerzői jogsértés esetén a peren kívüli eszközök mellett lehetőség van polgári peres eljárások megindítására is.

A szerző, akinek a szerzői jogi védelem alatt álló művét engedélye nélkül felhasználják (és a felhasználás nem tartozik a szabad felhasználás körébe), a jogsértővel szemben a szerzői jogi törvény 94. §-ának (1) bekezdésében felsorolt alábbi polgári jogi igényeket támaszthatja:

  • követelheti a jogsértés megtörténtének bírósági megállapítását;
  • követelheti a jogsértés vagy az azzal közvetlenül fenyegető cselekmények abbahagyását és a jogsértő eltiltását a további jogsértéstől;
  • követelheti, hogy a jogsértő – nyilatkozattal vagy más megfelelő módon – adjon elégtételt, és hogy szükség esetén a jogsértő részéről és költségén az elégtételnek megfelelő nyilvánosságot biztosítsanak;
  • követelheti, hogy a jogsértő szolgáltasson adatot a jogsértéssel érintett dolgok vagy szolgáltatások előállításában, forgalmazásában, illetve teljesítésében résztvevőkről, a jogsértő felhasználásra kialakított üzleti kapcsolatokról;
  • követelheti a jogsértéssel elért gazdagodás visszatérítését;
  • követelheti a sérelmes helyzet megszüntetését, a jogsértést megelőző állapot helyreállítását, továbbá a kizárólag vagy elsősorban a jogsértéshez használt eszközök és anyagok, valamint a jogsértéssel előállított dolgok lefoglalását, meghatározott személynek történő átadását, kereskedelmi forgalomból való visszahívását, onnan való végleges kivonását, illetve megsemmisítését;
  • a polgári jogi felelősség szabályai szerint továbbá kártérítést követelhet [Szjt. 94. § (2) bek.].

Polgári per esetében a keresetlevél benyújtása a törvényszékekhez történik (a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 20. § (3) bek. aa) alapján).

A polgári peres eljárás mellett lehetséges büntetőeljárás megindítása is. Amennyiben a szerzői jogokat internetes közléssel sértik meg, úgy az értesítési-eltávolítási eljárással érhető el, hogy a jogsértő tartalomhoz való hozzáférés megszűnjön.

Utoljára szerkesztve: 2023. október 21.

Kapcsolódó témák



Utoljára megtekintett fogalmak

Kapcsolódó dokumentum letöltése

LOREM IPSUM
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit, sed diam nonummy nibh euismod tincidunt ut laoreet dolore magna aliquam erat volutpat. Ut wisi enim ad minim veniam, quis nostrud exerci tation ullamcorper suscipit lobortis nisl ut aliquip ex.

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal.
Hivatalos állásfoglalásért mindig forduljon az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szüksége a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!