DRM

A szerzői jog által védett műveket a jogtulajdonosok rendszerint nem csak jogi, de különféle technikai intézkedésekkel is védik. Ezek műszakilag akadályozzák meg, hogy egy szoftverhez, filmhez, műsorhoz vagy más műhöz illetéktelenek jogosulatlanul hozzáférjenek, vagy legalább azt biztosítják, hogy az egyes műpéldányok nyomon követhetők legyenek.

A DRM (Digital Rights Management, magyarul: digitális jogkezelés) azoknak a praktikus technológiai intézkedéseknek az összefoglaló neve, amelyeket a jogtulajdonosok azért alkalmaznak, hogy műszaki (és nem jogi) eszközökkel védjék meg a műveiket az illetéktelen felhasználástól.  

A DRM körébe a szoftverek termékkulcsától a legfeljebb meghatározott számú installációt engedő programkódokon keresztül a kábeltelevíziós műsorok foghatóvá tételét biztosító titkosítási rendszerig és a titkosítást feloldó „smart cardokig” a legváltozatosabb technikai megoldások tartoznak.

Ezeket a megoldásokat sok kritika is éri. Vannak, akik azt nehezményezik, hogy sokszor a jogszerű felhasználó dolgát is megnehezítik, mások pedig kijátszhatóságukat, feltörhetőségüket róják fel hibájukként.

Ez utóbbi kapcsán viszont fontos tudnunk, hogy a DRM-intézkedések integritását a szerzői jogi jogszabályok kifejezetten védik. Sőt, aki a szerzői jog védelmére szolgáló hatásos műszaki intézkedést megkerüli (ez jogi nyelven gyakorlatilag a DRM-megoldás feltörését jelenti) vagy ehhez eszközt biztosít, nem csak a szerzői jogot sérti, de adott esetben a Büntető törvénykönyvet is, tehát kártérítés mellett rendőrségi eljárást is kockáztat.