Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala / SZTNH / Szabadalmi Hivatal

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a szellemi tulajdon védelméért (ezen belül az iparjogvédelemért és a szerzői jogért) felelős magyar kormányzati főhivatal, amely a találmányi szabadalmakról szóló törvény alapján jött létre 1896-ban.

A szabadalmi törvény alapján a hivatal hatás- és feladatkörébe tartozik:

  • az iparjogvédelmi hatósági vizsgálatok és eljárások lefolytatása;
  • a szerzői és a szerzői joghoz kapcsolódó jogokkal összefüggő egyes feladatok ellátása;
  • az állami dokumentációs és információs tevékenység a szellemi tulajdon területén;
  • a szellemi tulajdon védelmét szabályozó jogszabályok előkészítésében való részvétel;
  • a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület működtetése (külön jogszabály alapján);
  • a Magyar Formatervezési Tanács működtetése (külön jogszabály alapján);
  • a szellemi tulajdon védelmére irányuló kormányzati stratégia kidolgozása és érvényesítése, az ehhez szükséges állami intézkedések kezdeményezése, illetve végrehajtása;
  • a szellemi tulajdon területén folyó nemzetközi, illetve európai együttműködés szakmai feladatainak ellátása;
  • a kutatás-fejlesztési tevékenység minősítésével kapcsolatos hatósági és szakértői feladatok ellátása;
  • a korai fázisú vállalkozásokat támogató vállalkozások által igénybe vehető adóalap-kedvezményhez kapcsolódó nyilvántartási feladatok ellátása;
  • annak az elősegítése, hogy a szellemi tulajdon védelmének eszközeit megfelelően használják fel az országkép formálásához, az egységes országmárka kialakításához, valamint a jellegzetes magyar termékek ismertségének javításához és hírnevének megóvásához. 

Az SZTNH jogállására, gazdálkodására, feladat- és hatáskörére vonatkozó részletes szabályokat a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvény, továbbá a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény és a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény tartalmazza. 

Az SZTNH-t kormányzati főhivatalként a kormány irányítja, felette felügyeletet az innovációs és technológiai miniszter látja el, a hivatal elnökét a miniszterelnök nevezi ki, és menti fel.

Utoljára szerkesztve: 2023. október 24.

Kapcsolódó témák





Utoljára megtekintett fogalmak

Kapcsolódó dokumentum letöltése

LOREM IPSUM
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit, sed diam nonummy nibh euismod tincidunt ut laoreet dolore magna aliquam erat volutpat. Ut wisi enim ad minim veniam, quis nostrud exerci tation ullamcorper suscipit lobortis nisl ut aliquip ex.

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal.
Hivatalos állásfoglalásért mindig forduljon az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szüksége a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!